School of Integral Psychology  ›   Faculty

Faculty

Dr. Samodai Katalin

Emberek vagyunk; minden, ami történik velünk, bennünk, az alapvetően emberi és helye, szerepe van. Azt hiszem, engem mindig is ez érdekelt: hogyan működünk, mi emberek; mit jelent egyáltalán embernek lenni? Hogyan lehet ezt “jól csinálni”?

Eredetileg jogot végeztem és jogászként dolgoztam a közigazgatásban évekig. Bár sok értékes tapasztalatra tettem szert, úgy éreztem, nem az én utam. 

2016. januárjában egy spirituális krízis közepén találtam magam, aminek egyik következménye lett, hogy szeptemberben beiratkoztam az INTA-ra. Az integrál szemlélet lett az az eszköz, ami segít eligazodni a világ sokszínűségében, megtalálni minden jelenség, történés, emberi megnyilvánulás helyét, megértéssel, ítélkezés nélkül.  Tanultam szimbólumokkal való munkát Kovács-Napier Rózsától, családállítást Kemény Pétertől és Bedő Nórától.

2019-ben eljöttem a munkahelyemről és azóta integrál tanácsadóként és családállítóként támogatok embereket a saját útjukon, használva és egyben gyarapítva mindezt a tudást. Az én személyes utamnak az elmúlt pár évben fontos részévé vált a “Medicine Wheel”, ami az észak-amerikai indiánok hagyományvonala.

Hálás vagyok, hogy ennek a részese lehetek; segít az önismeretet, a spiritualitást és a hétköznapi életet összhangba hozni. Vallom, hogy egy jól működő, koherens személyiség kialakítása épp olyan fontos, mint meghaladva ezt a személyiséget nyitottá válni az Egység megtapasztalására. 

Integrál Impulzus Kft.