School of Integral Psychology  ›   Faculty

Faculty

Török Szilvia

Az első diplomámat közgazdaságtanból szereztem, de nem dolgoztam a szakmámban. A főiskola alatt idegenvezető lettem és egy ideig az utazásszervezésben dolgoztam, sokat utaztam. Majd egyre jobban hívott a természetgyógyászat, és az ETI-nél (Egészségügyi Továbbképző Intézet) Alternatív Mozgás- és Masszázsterapeuta lettem.

Ez elindított egy hosszú és tarka spirituális úton, elsősorban az energiagyógyászat és az öt érzékszerven túli, nem közvetlenül tapasztalható valóságok felé, számos tanfolyammal, képzéssel. Tanultam chi kungot, shiatsut, ayurvédikus és kínai orvoslást, reikit, szellemgyógyászatot, Arolo-t, asztrológiát, kronobiológiát, számmisztikát, Tarot-t, radiesztéziát, parapszichológiát, majd jött egy újabb fordulat.

2011-2014 között végeztem el az Integrál Akadémiát, a második évem alatt az Akadémia jegyzetfejlesztője lettem, 2014-től mentor, vizsgáztató tanár, szakdolgozati konzulens, 2018 óta pedig előadó tanár vagyok több különböző pszichológiai témában. Egyéni kliensekkel 2014 óta végzek tanácsadást, illetve vizsgafelkészítő csoportokat tartok minden félévben.

2018-ban találkoztam az Access Consciousness-szel, ami egy olyan szemléletmód és egyszerű eszközök gyűjteménye, ami a tudatosság robbanásszerű tágulását és folyamatos növekedést ad az életemhez azóta is. 2019 márciusában Access Bars facilitátor lettem, az Access Bars energetikai testkezelést oktatom és végzem egyéni kliensekkel országszerte. Azóta folyamatosan képzem magam az Access tanfolyamain.

2019 őszén hívást kaptam a Szellemi és Spirituális Akadémia parapszichológus mester és lélekterapeuta képzésére, melynek jelenleg a hallgatója vagyok.

Leginkább az érdekel, hogy hogyan tudom a sokféle megszerzett tudást a legegyszerűbben és legátfogóbban integrálni és ezt a legegyszerűbb, legérthetőbb formában átadni. Szenvedélyem a tanítás és az egész életen át tartó tanulás. Minden percét élvezem, még ha komoly hullámvölgyekkel és kihívásokkal is jár ez az út.

About News & Events School of Integral Psychology Gallery Contact us!

Integral Academy © 2002 All rights reserved
Integrál Impulzus Kft.