School of Integral Psychology  ›   Faculty

Faculty

Bedő Nóra

Integrál szemléletű családállítóként és integrál tanácsadóként dolgozom. Az Integrál Akadémián egykoron diák voltam (2008-11), ma családállítás csoportokat vezetek. Az integrál szemlélet meghatározza gondolkodásom és munkám, fontos felismeréseket hozott az emberiség fejlődésével és a saját magam fejlődésével kapcsolatban is. A családállítást, melyet annak idején Kemény Péterrel együtt tanultuk Kövesdi Krisztinától, ma már más szemléletben tartom. Péterrel közösen hoztuk létre az integrál családállítás módszertanát, melyet tanítunk is. Külön öröm számomra, hogy tanítványaink is tartanak már önismereti csoportot az INTA-n.

Hosszú út vezetett idáig. Nagykanizsán születtem 1965-ben háborúban traumatizált szülők első gyermekeként. Ma már tudom, milyen nagy jelentősége van ennek! 18 évesen elmentem az országból, majd a Göteborgi Egyetemen marketing szakos közgazdászként végeztem 1989-ben. Amikor a rendszerváltás után 1992-ben haza jöttünk a férjemmel, a 2 éves kislányunkkal és a pocakomban a kisfiunkkal, még nem sejtettük, milyen nagy kalandra vállalkozunk. Kisebb kitérő után az IKEA marketing igazgatói pozíciójában a multis vezetők életét éltem. Egyensúlyoztam a család és a karrier között, amikor egy súlyos betegség következményeként az életemet és további sorsomat meghatározó spirituális élmény ért. Felszabadító, felrázó és felzaklató volt egyben, amikor ráeszméltem, hogy mindaz, amit eddig magamról és a létezésről hittem, illúzió. Elkezdtem keresni, ki vagyok és mi végre vagyok itt a Földön. Önismereti és spirituális utam itt kezdődött és tart ma is, már teljesen átformálódva. Jóga, pránanadi, metafizika párhuzamosan a humanisztikus pszichoterápiával, az integratív hipnoterápiával és a családállítással jelölte ki az utamat.

Két gyermekem már felnőtt. Viktória az Egyesült Államokban rabbiként dolgozik, egy kisfiú édesanyja lett, ezzel én boldog nagymama! Dávid fiam pedig itthon küzd egy jobb Magyarországért önkormányzati képviselőként.

Integrál Impulzus Kft.