School of Integral Psychology  ›   Faculty

Faculty

Tóth Mónika

Hiszem és tapasztalom, hogy mikor a dolgok megváltoznak benned, megváltoznak körülötted is. Menj befelé, a külső körülmények mindig a belső világod tünetegyüttese!

Gyerekkorom óta érdekel az emberek lelki, testi működése. Elsőként a fizikai test foglalkoztatott. Hogyan működik, fejlődik, hogyan vagyunk összerakva? Miből áll, mik a funkciói? Ezért végeztem egészségügyi szakemberként.

Később vezetői területen dolgoztam egy kereskedelmi cégnél csoportvezetőként. Közben nagy nyitottsággal voltam az alternatív tanokra, és különböző masszázs fajtákat, energetikai módszereket sajátítottam el. Végül természetgyógyász végzettséget szereztem. 

 Az önismeret 2010-ben érkezett az életembe, ekkor a jóga irányba fordultam és aktívan gyakoroltam. Ott hallottam először az Integrál Akadémiáról amit 2015-ben kezdtem el. Ez életem egyik meghatározó döntése volt, itt született meg bennem, hogy embereket szeretnék kísérni. Ugyan ebben az évben egy spirituális krízis kellős közepén találtam magam, ami meghozta az egyenes utat önmagamba. Saját magammal szembenézve haladtam az önismeret útján, ahol a mintákat, traumákat felismerve, önmagamat meghaladva fejlődtem. Hálával gondolok vissza erre az időszakra. 

 Egyéni ülések keretein belül kísérem klienseim és Integrál csoportokat, Integrál családállítást tartok. Jelen vagyok, és megtartó, értő figyelemmel kísérem klienseim, ahogyan megnyílnak, transzformálódnak, önmagukra találnak, közelebb kerülnek önmagukhoz testi-lelki szinten.

 A saját utamon jelenleg aktívan meditálok, és Beth Upton tanításait követem. Életem meghatározó része a Medicine Wheel, az észak-amerikai indiánok hagyományvonala. Folyamatos fejlődésben vagyok és foglalkoztat a karakter munka, karakterfixáció.

 Egyéni és csoportos módszerekben képződtem: Gánti Bence (Integrál és flow csoportvezetés), Dr. Daubner Béla (integratív hipnoterápia) Kovács -Napier Rozália (szimbólumdráma) Bedő Nóra és Kemény Péter ( Integrál család és rendszerállítás), Magyar Szomato-Pszichoterápiás Egyesületnél Pintér László (Integral Core Dynamics)

Elérhetőség: tothmoni.integral@gmail.com

Integrál Impulzus Kft.

x